Sunday, 19 September 2010

Demokrácia

Svédország ma választ.

Meglepetés ért pár hete, amikor én is kaptam értesítést; a helyhatósági és "megyei" választásokon jogosult vagyok hallatni a hangom. Jah kérem, vegülis, egyike vagyok annak a pártízezernek, aki ebben a városban adózik és rohasztja a kapitalizmust :) Nagylelkűséggel visszaélni, illetve meghívást visszautasítani illetlenség, tanította mindenki, így hát örömmel vetettem bele magam a programok és viták tengerébe - na, azért olyan sokat nem kellett utánajárni, amúgy is figyelemmel kísérem a jelent, megvan a magam véleménye.

Maga a kampány - hálistennek - sokkal emberibben és csendesebben zajlik, mint otthon. Bár idén - azt mondják -, intenzívebb volt az utolsó pár hónap, azért nem állt meg az élet teljesen a politika miatt. (amúgy meg milyen uncsi lehetett eddig egy kampány???) Teleszórják itt is a postaládát a szóróanyagokkal, de hozzám pl szigorúan 1-1 csomag/párt érkezett, a kis szavazócédulákkal együtt.
Az emberek nem esnek egymás torkának, nem bomlanak fel barátságok egy választás miatt. Csupán a Facebookon indult kampány a szélsőjobb ellen, mivel a párt jelentősen összekapta magát az utóbbi hónapok felmérései szerint; voltak, akik kategorikusan törölték a szélsőjobb-közeli ismerőseiket.
A többi párt és programjaik viszont nem állnak egymástól annyira távol, leginkább más-más kérdésre helyezik a hangsúlyt. Alapvetően azért, mert már megteremtették az alapokat, ez megint más kérdés.

Amellett, hogy ma sokan felvették az ünneplőt és elsétáltak a körzetekbe, van lehetőség szavazatot leadni kb két héttel a mai nap előtt. Kihelyezett irodákban, megjelölt időpontokban. Azért jó volt látni a sokadalmat az utcára lépve, a legtöbben ma nyilvánítottak véleményt.

Nincs kampánycsend. Ez rettentő szokatlan.
Sokan az utolsó pillanatig nem döntik el, kire szavazzanak, ezért a választási körzetek előtt ott sorakozik egy rakás párttag, kezében cédulákkal, felkészülve arra, hogy elsorolja Neked, kedves bizonytalan, hogy mi az ő programjuk és ígérethalmuk. Aztán mehetsz befelé, ikszelni... Illetve...
...egy asztalon sorakozik kis fakkokban, gondosan szétválogatva minden párt cédulája, kétszer háromfelé osztva, színek szerint is (kék, fehér, sárga), jól elkülöníthetően; parlamenti, "megyei" és helyi önkormányzati kupacok. Egy papíron csak a párt neve, egy másikon a jelölteké - ezt abszolút fakultatív kitölteni, csak ha kivételesen nagyon szeretnéd kifejezni egy-egy jelölt iránti szimpátiádat.

Jamerthogyám... nem kell ötvenféle választás, itt egyben bonyolítanak országost és helyhatóságit. Egy fordulóban.

Szóval, kiválasztod a kis papírkáidat (2 vagy 3 darab) és miután előtted és utánad a sorban mindenki látta, hogy mit szedtél ki, mert ugye ez titkos szavazás :)))) elébesétálsz az első ajtonállónak, aki megnézi az értesítődet, vajon jó helyre jöttél-e és kapsz két vagy három borítékot, aminek az alján van egy körömvégnyi lyuk (Ennek később szerepe lesz), ezután mehetsz sorbanállni az elfüggönyözött asztalkákhoz, végezni a dolgodat.
Ha kész, a papírokat gondosan bezárod a borítékokba, egy vagy kettő darab tehát per boríték, majd a szavazatszámláló bizottság elé járulva átnyújtod a személyidet és az értesítődet. Kipipálnak a halállistán, elveszik a borítékodat és közlik: "Te tehát szavaztál egyszer "megyei" szinten..." - majd miközben okosan bólogatsz, a bizottsági tag elegánsan becsúsztatja a szavazóborítékból kikandikáló színnel egyező színnel megjelölt urnafakkba a borítékodat, majd ugyanezt az előadást megismétlitek az önkormányzati borítékkal. Meg a parlamentivel, de az ugye csak állampolgároknak jár.
Udvariasan megköszönik a részvételt, majd mehetsz a vasárnapi dolgodra. A párttagok odakint kedvesen kívánnak szép vasárnapot. Te meg esetleg sok sikert a szimpatikusnak ;)

Valamit a szavazócédulákkal kapcsolatban még el kell mondanom; ezeket nem pecsételik és azokat is magaddal viheted, amit a postaládádba dobtak be. Ez baromi furcsa, csakúgy, mint az, hogy azután azonosítanak, hogy gyakorlatilag túl vagy a szavazáson és ŐK dobják be a borítékodat, te hozzá sem férsz az urnához.

Nekem kicsit kétséges a szigor és a biztonsági processz, bár igaz, hogy korábban diplomáztak itt demokráciából, mint Közép-Európa, mi csak az elemiben bukdácsolunk még hozzájuk képest.
Azért lesz egy vicces konzultációm a jogász családtagjaimmal, ők hogyan vélekednek :)

Ezek után lehet követni a választási műsort és reménykedni, hogy minden baloldali szavazó gondosan elolvasta az általa kiválasztott cetlit és nem sokan tévesztették össze a Sverigedemokraterna és Sveriges Socialdemokraterna pártokat, ellenkező esetben a szélsőjobb a parlamentben landol...:o)

0 comments: